2007. szeptember 2., vasárnap

Hiányos az ügyelet a szegedi klinikán

Csak hiányos ügyeletet tudtak kiállítani szombaton a szegedi traumatológiai klinikán, mivel az orvosok kétharmadának már elfogyott a kötelezhető túlóra kerete. Önként vállalhatnak túlmunkát, ennek díjazásáról azonban megállapodást kell kötniük a klinikával, ami még nem történt meg.

Török László egyetemi adjunktus elmondta, vasárnap már csak két, hétfőtől pedig egy ügyeletes orvos lesz, egészen szeptember 20-ig, amikor minden dolgozónak elfogy a kötelezhető túlóra kerete. A júliustól hatályba lépett jogszabályok alapján az alapmunkaidő heti negyven óra, nyolc óra túlmunkára kötelezhető az egészségügyi dolgozó, és tizenhat órát vállalhat önként.

V: A 2. cikkben hibás az az állítás, hogy 16 órát vállalhat önként. Össze-vissza irogatnak már megint.

"Amennyiben az ügyeletes orvosok nem tudják ellátni az érkező betegeket, az ügyeletvezető behívhat pihenő kollégákat, akik önként, lelkiismeretük és az ápoltak érdekében hajlandók bejönni, fogalmazott Török László."

V: Osztom Giulio álláspontját:

"Pihenő kollégákat.
Ingyen.
Önkéntesen.
Szép Terv."

Persze, ezt nálunk is kitalálták már, mivel csendes napokon az igi megszüntette a telefonos készenlétet (Istennek legyen Hála), igy önkéntes alapon kiírtak mindig valakit ezekre a napokra. Mondjuk azzal, hogy ha 1x tömegkatasztrófa van és valakit behivnak, és éppen engem érnek el, akkor bemegyek, ingyen, szó nélkül, sőt. No, de mi az, hogy tervezetten kiírnak, és várják, hogy önként bemenjenek, ingyen és nem 1x-1x, hanem rendszeresen. No, ez az ami nem működik!!! Vagy valamit valamiért: adjon érte szabadnapot, szabadságot, akármit. Ezt már magasabb körökben is büntetik, amire Giulio honlapján egy kommentező fel is hívta a figyelmet:

"Jaj annak, a ki hamisan építi házát, felházait pedig álnokul; a ki az ő felebarátjával ingyen szolgáltat, és munkájának bérét néki meg nem adja.
Jeremiás 22. rész, 13. verse
"

Köszönjük néki ezt az idézetet!

Holnap én is kiszámolom, hogy én és kollégáaim hogyan állunk a féléves kerettel. Gyanítom nem sok van már hátra...

Nincsenek megjegyzések: